Idén is megemlékeztek az áldozatokról

Publikálva: 2018. február 23.



Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, valamint Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a minisztérium dolgozóival közösen emlékeztek meg a 2009. február 23-án meggyilkolt Csorba Róbert és fia, Csorba Robika sírjánál a rasszista indítékból elkövetett sorozatgyilkosság áldozatairól.

A kormány elutasítja az erőszak minden formáját. Nem szabad elfelejteni a történteket, fontos, hogy minden évben emlékezzünk azokra az emberekre, akik életüket vesztették, vagy megsérültek a támadássorozatban. A koszorú elhelyezésével a társadalmi megbékélés és befogadás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen össztársadalmi érdek és össztársadalmi felelősség, hogy a romák és nem romák ne egymás mellett, hanem együtt éljenek.

2008 és 2009 között összesen kilenc településen történt támadás romák ellen. 2008-ban Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban, Tarnabodon, Nagycsécsen és Alsózsolcán, 2009-ben pedig Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán voltak támadások. Kislétán és a tiszalöki bűncselekményben egy, míg Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön pedig egy férfi és kisfia vesztette életét.

A Kúria 2016 januárjában jogerősen megállapította a vádlottak bűnösségét, a romák ellen rasszista indítékból elkövetett sorozatgyilkosságért hárman tényleges életfogytiglant, a negyedrendű vádlott pedig 13 év fegyházbüntetést kapott.

A 25 éve működő Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület dolgozta ki a romák ellen 2008-2009-ben elkövetett rasszista indíttatású bűncselekmény-sorozat közvetlen károsultjainak kárenyhítéséről szóló programot. A program során az áldozatok hozzátartozói hetvenmillió forintos kártérítésben részesültek.

Menü

Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság

English

Navigáció