Konferencia

Egymásra utalva: Felzárkózás-politika a XXI. században

Az európai integrációs erőfeszítések összehangolása - A felzárkózáspolitika jövője

Magyarország a nemzeti roma stratégiák uniós keretrendszerének kezdeményezőjeként jelezte elkötelezettségét azon gondolat mellett, hogy a társadalmak működőképességének kulcskérdése a társadalmi felzárkózás. Meggyőződésünk, hogy a keretstratégiával elindult európai együttműködési folyamat, valamint az azon kívül is létező nemzetközi együttműködési formák a következő években új fázisba kell, hogy lépjenek. Az uniós együttműködéseket illetően meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, eszközöket melyek nyomán az új, stratégiai jelentőségű szakpolitikai terület, a felzárkózás-politika beilleszthető a szegénység elleni küzdelmet célzó szakpolitikai keretekbe. A nemzetközi együttműködéseket tekintve pedig elengedhetetlen, hogy megtaláljuk azok összehangolásának új, hatékony módjait, eszközeit, azokat a szereplőket, amelyek meghatározó aktorok lehetnek a kitűzött célok elérésében. Ezekről az új lehetőségekről, működésmódokról, szereplőkről, eszközökről szeretnénk magas színvonalú párbeszédet folytatni.

Köszöntő: SCHMIDT Mária, főigazgató, Terror Háza


BALOG Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Henri MALOSSE, elnök, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

Suad NUMANOVIĆ, Emberi és nemzetiségi jogok minisztere, Montenegró

Romani ROSE, elnök, Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsa

BOGYAY Katalin, Magyarország állandó UNESCO-képviselője, az UNESCO Közgyűlés 36. ülésszakának elnöke (2011-2013)

Nezdet MUSTAFA,, Tárca nélküli miniszter, Macedónia

FARKAS Flórián, elnök, Országos Roma Önkormányzat

JÁRÓKA Lívia, európai parlamenti képviselő 


Moderátor: Kovács Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár

Menü

Navigáció