Hírek

2014. február 18. 16:52

A Rómeó és Júliára kaptak ingyenjegyet hátrányos helyzetű gyerekek

Több mint 700 hátrányos helyzetű gyermek kísérőivel együtt térítésmentesen láthatja a Rómeó és Júlia musical debreceni előadását. 2014. február 22-én Debrecenben a Főnix Csarnokban mutatják be a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb darabját.

2014. február 10. 11:53

Megkezdődik a romagyilkosságokat túlélő sértettek kárenyhítésének folyamata

A 2008-2009-es romák ellen elkövetett rasszista indíttatású bűncselekmény-sorozat közvetlen károsultjai kárenyhítése módjának kidolgozására a kormány egy hazai és nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező civil szervezetet kért fel. A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület közvetlenül az áldozatokkal veszi fel a kapcsolatot, egyúttal szükség szerint pszichológiai, jogi és anyagi segítséget is nyújtva.

2014. január 24. 16:41

Továbbtanulásra buzdító kezdeményezés a Gandhiban

Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a pécsi Gandhi gimnáziumban azt a projektet, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok sikeresek legyenek, és folytassák a tanulmányaikat.

2014. január 24. 15:47

A sikeres Gyerekház program továbbra is biztosítva lesz

Az Új Széchenyi Tervben meghirdetett „Biztos kezdet, biztos jövő!” program következő finanszírozási időszakáról tartott tájékoztatót Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteken Kerepesen.

2014. január 24. 12:37

Gyakorlati javaslatok és szakmai vita az antiszegregációs törekvésekről

Idei első ülését tartotta a Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára tavaly tavasszal létrejött Antiszegregációs Kerekasztal. A találkozón az EMMI képviselői, illetve civil oktatási szakértők vettek részt.

2014. január 22. 15:51

Sikeres felzárkózási programok Harsányban

Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Szabó Gergely polgármesterrel közösen Harsányban ismertette a településen zajló felzárkózási programokat, amelyek érintik a közfoglalkoztatást, a kultúrát, és az oktatást.

2014. január 17. 9:28

Lakhatási szegregációról szóló konferencián vett részt Kovács Zoltán államtitkár Madridban

A lakhatási szegregáció megszüntetése és a telepen élők életminőségének javítása volt a témája annak a csütörtökön és pénteken Madridban megtartott nemzetközi konferenciának, amelyen Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is részt vett - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.

2014. január 8. 16:27

Milliárdos program hátrányos helyzetűeket nevelő iskolák együttműködésére

Hátrányos helyzetű tanulókat különböző arányban nevelő intézmények kapcsolatfelvételére 4,5 milliárd forintos programot indít a Emberi Erőforrások Minisztériuma, határon belüli és határon túli lehetőségekkel - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Nyergesújfalun.

2013. december 18. 16:42

A sikeres programok továbbfejlesztése a következő időszak legfontosabb feladata

Az év utolsó többoldalú egyeztetését tartotta meg szerdán a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán.

2013. december 17. 14:35

Kovács Zoltán német partnerekkel tárgyalt a roma felzárkózáspolitikáról

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Berlinben tárgyalt a roma felzárkózáspolitikáról Romani Roséval, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnökével és Erika Steinbachhal, a konzervatív CDU parlamenti képviselőjével, a Bundestag emberi jogi bizottságának tagjával.